Tisztelt Hallgatók!
Örömmel köszöntjük Önöket az Infokommunkációs
szakmacsoport 4 új szakirányában!
Szeretnénk rövid tájékoztatót adni az Önállólabor
tárgy lebonyolításáról a HIT és TMIT tanszékeken.
Az új informatika tanterv az önállólabor tárgyat a
szakiránygazda tanszékhez rendeli hozzá, azt a szakiránygazda tanszék szervezi. Ha valaki más tanszékről
szeretne témát választani, azt a szakiránygazda
tanszék tárgyfelelősével egyeztetni kell. A HIT és TMIT tanszékek az
önállólabor terén hagyományosan együttműködnek, ezért az új tantervben is
szeretnénk lehetővé tenni a két tanszék közti könnyebb mozgást, a
tárgyfelelőssel való eseti egyeztetés nélkül.
Az alapelv az, hogy a HIT-es
szakirányokba tartozó hallgatók (Új generációs hálózatok és Infokommunikációs
rendszerek biztonsága) számára alapvetően HIT-es téma
választását javasoljuk. A TMIT-es szakirányokba
tartozó hallgatók (Internet és infokommunikációs
alkalmazásai, valamint Médiainformatika) számára alapvetően TMIT-es
téma választását javasoljuk. Szakiránytól függetlenül lehetővé tesszük a másik
tanszék témájának választást is egészen addig, amíg a két tanszék között
létszámarány lényegesen fel nem borul. Ez a hallgatói létszám 10%-át,
azaz ebben a félévben mintegy 14 főt jelent.
A jelentkezés módja:
Közös szabályok:
A hallgatók a két tanszék Webjén
külön-külön tekintik meg témakiírásokat, majd személyesen is
egyeztetnek a konzulensekkel. A hallgatók a választott téma szerinti tanszéken
előírt módon regisztrálják magukat. A tanszékek külön-külön tartatják be a
fenti elfogadási létszám korlátokat, a Dékáni Hivatal szakirány-létszám adatai
alapján. A hallgatók az elfogadások lezárulta után a választott tanszéken
dolgoznak a félév során, ott is számolnak be. A hallgatók lehetőség szerint
a kiválasztott témához tarozó tanszék kurzusát vegyék fel a Neptunban.
HIT-es szabályok, tájékoztató:
ˇ
A témakiírások böngészéséhez, a hallgatói
regisztrációra, jelentkezésre a tanszék e célra szolgáló intrawebjét
kell használni (http://www.hit.bme.hu/). Itt az EDUCATION menüpont önálló, téma és
szakirány labor pontja alatt részletes tájékoztató található
a jelentkezéshez szükséges tudnivalókról, illetve innen érhetők el a
témakiírások is. A témaválasztást a kiírt feladatok szak, témakör és konzulens szerinti
szűrése, valamit a korábbi évek kiírásainak statisztikája is segíti.
ˇ
A leírás alapján a rendszer használata
egyértelmű. A rendszer használatával kapcsolatos esetleges
kérdésekkel Dr. Mihály Zsigmond kollégát keressék (mihaly@hit.bme.hu).
Fontos, hogy az egyes témakiírásoknál megtalálható a kiíró neve és
elérhetősége is. Kérjük a Kollégákat, hogy a jelentkezés előtt személyesen egyeztessenek
a kiíróval. Az első oktatási héten délutánonként a konzulensek -- lehetőség
szerint -- a normál hivatali időben (kb. 9-16-ig) várják az érdeklődőket és szívesen adnak
információt az általuk kiírt témákról..
TMIT-es szabályok, tájékoztató:
ˇ
A tárgyhoz kapcsolódó hirdetmények a http://inflab.tmit.bme.hu/onallolabor
címen olvashatók. A tárgy hallgatói adminisztrálása a tanszék ún. intraweb rendszerén történik, de a témakiírások off-line módon, regisztráció nélkül a fenti oldalon
előzetesen böngészhetők, illetve a tanév eleji állapot a tanszéki hirdetőkön papíron is olvasható.
ˇ
A témák közötti on-line
részletes szűrésre, keresésre előzetes hallgatói regisztráció után a tanszék
ún. intrawebjén van lehetőség: http://intraweb.tmit.bme.hu/ ami fenti
tájékoztató oldalról közvetlenül is elérhető. Regisztrációhoz belépni "guest" userként, "guestpasswd" jelszóval lehet (korlátozott jogokkal),
majd a Hallgatói regisztráció menüpontot választani. Gond esetén
információ kérhető a rendszer adminisztrátorától, Győri Erzsébettől (egyori@tmit.bme.hu), vagy tárgyfelelőstől.
A kiválasztott téma regisztrációjára, azaz jelentkezés
dokumentálásra a tárgyfelelős felé az intrawebet
kell használni. A rendszer használatáról egy HOWTO olvasható: http://inflab.tmit.bme.hu/intraweb/HOWTO/index.html
A TMIT-es
tárgyfelelősök, Ziegler Gábor és Dreilinger
Tímea tájékoztatót tartanak az 1. oktatási héten, szerdán (2004. szeptember
15.) 8-10h-ig az I.B.210-as tárgyalóban a hallgatók
nevének ABC sorrendje szerint két turnusban:
Ezen a szerdán a konzulensek --lehetőség szerint
-- a normál hivatali időben (kb. 9-16-ig) külön is igyekeznek elérhetők lenni
konzultációra, de ezt garantálni sajnos nem tudjuk.
A témaválasztást a TMIT-n
a lehetőség szerint 2. oktatási hét végéig (2004. szeptember 24.) kell
befejezni és legkésőbb a 3. héten (2004. október 1.) regisztrálni kell a
témára. (intraweb téma_regisztráció
= érdekelődési listára felvétel + a téma 1. helyre rangsorolása).