Tisztelt hallgatók!

 

Örömmel köszöntjük önöket az Infokommunkációs szakmacsoport 4 új szakirányában!

 

Szeretnénk rövid tájékoztatót adni az Önállólabor tárgy lebonyolításáról a HIT és TTT tanszékeken.

Az új informatika tanterv az önállólabor tárgyat a szakiránygazda tanszékhez rendeli hozzá, azt a szakiránygazda tanszék szervezi. Ha valaki más tanszékről szeretne témát választani, azt a szakiránygazda tanszék tárgyfelelősével egyeztetni kell. A HIT és TTT tanszékek az önállólabor terén hagyományosan együttműködnek, ezért az új tantervben is szeretnénk lehetővé tenni a két tanszék közti könnyebb mozgást, a tárgyfelelőssel való eseti egyeztetés nélkül.

Az alapelv az, hogy a HIT-es szakirányokba tartozó hallgatók (Mobil. számítástechnika, Hálózat tervezés) számára alapvetően HIT-es téma választását javasoljuk, a TTT-s szakirányokba tartozó hallgatók (IP alapú távközlés és  Infokommunkációs szolgáltatások) számára alapvetően TTT-s téma választását javasoljuk, de szakiránytól függetlenül lehetővé tesszük a másik tanszék  témájának választást is egészen addig, amíg a két tanszék között létszámarány  lényegesen (> az össz-hallgatói létszám 10%-a) fel nem borul.

Idén (2002-ben) a négy szakirányban összesen 56 fő van (a 10% tehát 5,6, azaz  5..6 fő). Ez. 26+6=32 fős HIT-es és 30+6=36 fős TTT-s összlétszám korlátot jelentett erre a 4 szakirányra összesen. Idén is hasonló elvek alapján, az aktuális létszám adatok alapján fog történni az elosztás.

 

A jelentkezés módja:

 

Közös szabályok:

 

A hallgatók a két tanszék Webjén külön-külön tekintik meg témakiírásokat, majd személyesen is egyeztetnek a konzulensekkel. A hallgatók a választott téma szerinti tanszéken előírt módon regisztrálják magukat. A tanszékek külön-külön tartatják be a fenti elfogadási létszám korlátokat, a Dékáni Hivatal szakirány-létszám adatai alapján. A hallgatók az elfogadások lezárulta után a választott tanszéken dolgoznak a félév során, ott is számolnak be.

 

HIT-es szabályok, tájékoztató:

 

ˇ         A témakiírások böngészéséhez, a hallgatói regisztrációra, jelentkezésre a tanszék e célra szolgáló intrawebjét kell használni (www.hit.bme.hu). Itt az EDUCATION menüpont alatt részletes tájékoztató található a jelentkezéshez szükséges tudnivalókról, illetve innen érhetők el a témakiírások is.

ˇ         A leírás alapján a rendszer használata egyértelmű. A rendszer használatával kapcsolatos esetleges kérdésekkel Dr. Mihály Zsigmond kollégát keressék (mihaly@hit.bme.hu).

Fontos, hogy az egyes témakiírásoknál megtalálható a kiíró neve és elérhetősége is. Kérjük a Kollégákat, hogy a rendszerbe való regisztráció előtt egyeztessenek a kiíróval.

 

TTT-s szabályok, tájékoztató:

 

ˇ         A tárgyhoz kapcsolódó hirdetmények a http://inflab.ttt.bme.hu/onallolabor címen lesznek olvashatók. A tárgy hallgatói adminisztrálása a tanszék ún. intraweb rendszerén történik, de a témakiírások 2002. szeptember 6. pénteki állása off-line módon regisztráció nélkül a a fenti oldalon előzetesen böngészhetők, illetve a tanszéki hirdetőkön papíron is olvashatók.

ˇ         A témák közötti on-line részletes szűrésre, keresésre előzetes hallgatói regisztráció után a tanszék ún. intrawebjén van lehetőség: https://intraweb.ttt.bme.hu, ami fenti tájékoztató oldalról közvetlenül is elérhető. Regisztrációhoz belépni "guest" userként, "guestpasswd" jelszóval lehet (korlátozott jogokkal), majd a Hallgatói regisztráció menüpontot választani. Gond esetén információ kérhető a rendszer adminisztrátorától, Győri Erzsébettől (egyori@ttt-atm.ttt.bme.hu). A kiválasztott téma regisztrációjára, azaz jelentkezés dokumentálásra a tárgyfelelős felé az intrawebet kell használni.  A rendszer használatáról egy HOWTO olvasható: http://leda.ttt.bme.hu/intraweb/HOWTO/index.html

 

A TTT-s tárgyfelelős tájékoztatót tart az 1. oktatási héten szerdán 8-10h-ig az I.B.210-as tárgyalóban a hallgatók nevének ABC sorrendej szerint két turnusban:

  1. 8:15-re jöjjenek az "A"-"K" betűvel kezdődő nevűek
  2. 9:15-re jöjjenek az "L"-"Z" betűvel kezdődő nevűek

Ezen a szerdán a konzulensek --lehetőség szerint -- a normál hivatali időben (kb. 9-16-ig) külön is igyekeznek elérhetők lenni konzultációra.

A témaválasztást a TTT-n a 2. oktatási hét végéig kell befejezni.

 

2002.09.09. Ziegler Gábor